Megtartó tér

Az utolsó részben a biztonságos és megtartó térről írok bővebben. Arról a közös térről, amelyben létrejöhet a biztonságos találkozás önmagunkkal és a veszteségeinkhez kapcsolódó érzéseinkkel.

A gyászkísérésben számomra az egyik leglényegesebb elem a közös tér. Egyéni folyamatban a kettőnk tere, csoportnál a csoport tere.

Ez a közösen létrehozott tér tartja meg a folyamatot, és tartalmazza mindazokat a belső érzéseket, megéléseket, élményeket, amelyek az alkalmak során megmutatják magukat.

Ez a megtartó tér nagyon fontos, mert biztonságot ad.

Biztonságot arra, 

hogy úgy gyere el és lehess itt, ahogy éppen vagy. Anélkül, hogy vissza kellene fognod magad, vagy bármilyen elvárásnak meg kellene felelned.

(Ezért is annyira fontos a titoktartás, amelyről az előző részben írtam.)

Hiszen a gyászkísérés egyik lényege, hogy

itt megkaphatod azt, amit a mindennapi életben nem feltétlenül: az ítélkezésmentes elfogadást, együttérzést.

A mindennapi életben sokszor aggódunk azon, hogy a társunkat, szüleinket, ismerőseinket, munkatársainkat terhelhetjük-e a gyászélményünkkel. (Vagy hogy egyáltalán értik-e, amiben vagyunk.) De

a gyászkísérés tere pont arra van, hogy amit a mindennapok során esetleg nem mindig reális megélni és megmutatni, az itt biztonságos keretek között megélhető, kifejezhető legyen.

Itt úgy lehetsz jelen, ahogy ténylegesen, valójában vagy. Közben pedig megtapasztalhatod, hogy a kísérőd lát téged ebben, és veled van. Hogy a csoporttagjaid látnak ebben, veled vannak, átérzik, megtartanak. (Ráadásul csoportban ez oda-vissza működik: a csoporttagok felváltva tartják meg egymást, attól függően, ki van épp a megosztó és kik a meghallgató szerepében.)

A gyászkísérés terében minden érzelem elfér.
Itt nem kell "viselkedni".

Nincs olyan, hogy túl sok, és nincs olyan, hogy túl kevés. Az van, ami van, és azzal dolgozunk, ami van. Ami a közös terünkben és a csoport közös terében megjelenik. (Egy szabály van: nem minősítjük a másik megéléseit, és kifejezett kérés nélkül semmilyen direkt tanácsot nem adunk.)

Így jöhet létre a biztonságos találkozás önmagunkkal, a veszteségeinkhez kapcsolódó érzéseinkkel, és csoportban a többiek érzéseivel is. Ezeket szabadon kifejezhetjük, és reflektálhatunk rájuk.

Ebben a figyelmes, kíméletes, biztonságos, megtartó, kölcsönös térben.

*

Ez volt a gyászkísérésről szóló sorozatom befejező része.

Köszönöm, hogy velem tartottál, és ha bármi kérdésed van, itt megtalálsz. :)

Arról, hogy magáról a gyászról hogyan gondolkodom, a legelső, bevezető részben írok.

Arról pedig, hogy a gyászfolyamat kísérésében mit tartok fontosnak, a második rész szól.

A gyászkísérés fontosabb kereteiről és egyes jellemzőiről - főként a biztonságról - a harmadik részben olvashatsz.