Gyász és kísérés, ahogy én látom - 1. rész
"De amúgy mi az, hogy gyászkísérés, és hogy zajlik egy ilyen?"
- kapom meg időnként a kérdést. A millió dolláros kérdést. :)
Nehéz szavakkal leírni, mi történik ilyenkor. Minden gyászfolyamat egyedi, ezért minden egyéni es csoportfolyamat alakulása is az. Általánosítani így egyrészt nehéz, másrészt nem szeretek. ;)
Úgyhogy inkább onnan közelíteném meg ezt a kérdést, hogy mi ebben az én oldalam: mire törekszem, mit tartok fontosnak, hogy gondolkodom erről.
Szóval kezdjük az alapoknál: hogyan tekintek én a gyászra?
Számomra a gyász egy egyetemes emberi élmény - olyan lelkiállapot, amelyet mindannyian átélünk az életünk bizonyos pontjain.
Ez nem egy darab bizonyos érzést jelent, hanem érzelmek, testi reakciók, gondolatok komplex keverékét, amely időben is folyamatosan változik.
Ahogy az élet alapdolgai általában, a gyász is nehezen megragadható és megfogható. (Hasonlóképp: Mi a szerelem, a barátság, a boldogság?... Ahány embert kérdezel, annyiféle választ fogsz hallani.) Az élet alapdolgait egyszerűen éljük, akár látunk benne értelmet és magyarázatot, akár nem. A gyász is ilyen.
Ez azt is jelenti, hogy a gyász szubjektív: Mindenki máshogy éli meg.
Ezért amikor akár egyéni folyamatban, akár csoportban gyásszal foglalkozunk, akkor én ott kezdem, hogy
bármilyen veszteségre adott bármilyen érzelmi reakciót a gyász hiteles és érvényes megnyilvánulásának fogadok el.
Mert veszteség tényleg bármi lehet, amit személy szerint annak érzünk. És ha mindez nehéz érzelmeket okoz, akkor ez azt jelenti, hogy gyászolunk.
Bármi is a tárgya, bármilyen érzelmi reakciókat hív elő, a gyász természetes és normális lelki jelenség. Gyászolni se nem betegség, se nem kudarc - és mindenekelőtt sosem gyengeség. Akkor sem, ha olyasmit gyászolunk, amit más a környezetünkben nem fog fel veszteségként vagy nem érti-érzi a nehezét.
Tehát sosem kérdőjelezem meg senki veszteségérzését vagy gyászát. Akkor sem, ha magamtól épp nekem sem jutna eszembe veszteségként tekinteni az adott helyzetre (mert ilyen is van).Hanem tiszteletben tartva, hogy ő most ebben van, ezzel dolgozunk.
Mert nem az a lényeg, hogy én vagy más mit gondol róla, hanem hogy a gyászolónak ez valamiért most nehéz. És ez önmagában elég. Ez mindig elég kell legyen ahhoz, hogy bárki támogatást kapjon.
A gyászkísérés során, egyéni és csoportfolyamatban egyaránt, találkozhatunk a veszteségeinkhez kapcsolódó érzéseinkkel, kifejezhetjük őket, és reflektálhatunk rájuk.
Figyelmes, kíméletes, biztonságos, megtartó, kölcsönös térben.
Mit tartok fontosnak abban, ahogy a folyamatot kísérem?
Ez kiderül a következő részben.
